Mindannyiunk élete más ütemben alakul, és a felnőtté válás útja is egyénenként változik. Egyesek már nagyon fiatalon elköltöznek otthonról, míg mások hosszabb ideig a szüleikkel maradnak.
Az utóbbi évek felmérései szerint Európa számos országában, így Magyarországon is, egyre többen vannak azok a fiatal felnőttek, akik még harminc, de akár negyven évesen is a szülői házban élnek, vagy egy rövid ideig tartó önálló élet után visszaköltöznek a családi fészekbe.
Nagyon sok tényező vezetett el oda, hogy sok fejlett országban, ahol korábban a fiatalok gyorsan a saját lábukra álltak és elköltöztek otthonról, napjainkban egyre gyakrabban inkább a szülői ház biztonságát választják.
De vajon miért döntenek így, és milyen előnyök és kihívások járnak ezzel?
Régen nem volt sem ritkaság, sem meglepő a többgenerációs család, ahol három, esetleg négy generáció is egy udvarban, egy házban élt. A családtagok a munkamegosztáson kívül, megosztották örömüket és bánatukat, erős érzelmi támogatást nyújtottak egymásnak, együtt nevelték a gyerekeket, gondoskodtak idős családtagjaikról.
Később, a második világháborút követő gazdasági változások, az iparosodás felgyorsulása és területi koncentrációja vezetett oda, hogy a fiatalabb generációk kénytelenek voltak máshol munkát keresni, így a szülői házból másik településre költözni, és önálló életet kezdeni. Idővel ez lett az új társadalmi elvárás: minél előbb saját lábra állni, saját családot alapítani, a szülőktől független, önálló életet élni.
Az utóbbi években fordulni látszik ez a tendencia, és Európában milliók döntenek úgy, hogy a gyerekkor után is a szüleikkel élnek. A társadalmi fejlődés és az oktatási struktúra változása eredményeképp egyre több fiatal tanul a felsőoktatásban, és csak 24-25 évesen lép ki a munkaerőpiacra. Ám a pályakezdő fiatalok alacsony bére a jelenlegi gazdasági helyzetben (gazdasági válság, covid pandémia) nem teszi lehetővé a pénzügyi függetlenséget számukra, a magas albérleti díjak és megélhetési költségek miatt a családi fészekben maradást választják, így megspórolva a lakhatási költségeket. A szülők anyagi helyzete is romlik, és a korábban általánosnak számító pénzügyi segítség helyett ma már „csak” azzal tudják támogatni felnőtté vált gyermekeiket, hogy biztosítják számukra a fedelet a fejük felett, a mamahotelt. A megspórolt albérleti és rezsiköltségek esélyt adhatnak arra, hogy a fiataloknak, némi tartalékot képezve, később lehetőségük legyen az önálló életre. Az otthon maradás ezért sokszor külső kényszer, és nem választás kérdése.
Természetesen előfordul, hogy nem kényszer szüli a mamahotelben maradást. A kényelmi faktort is egy a lehetséges okok közül. Sokak számára vonzó, hogy továbbra is gyermeki státuszban élve mentesülnek a számlák fizetése alól, nem kell foglalkozni a bevásárlással, főzéssel, mosással, és egyéb ház körüli teendőkkel. Az étel az asztalon vár, a tiszta ruha a szekrényben, anya mindent elintéz helyettünk.
A legrosszabb esetben az otthon élő fiatal felnőtt még a munkába állást is halogatja, és a házi munkából sem veszi ki a részét. Nem vállal felelősséget semmiért, nem hoz felnőtt döntéseket, sokszor az önismeret és az önbizalom hiánya válik akadályává a továbblépésnek. Gyermekként viselkedik, a saját hobbijával, a saját szórakozásával törődik, esetleg belemerül az önsajnálatba.
Ám ami eleinte mindkét fél számára megszokott és komfortos- hiszen a szülő boldog, hogy gyermekét továbbra is otthon tudhatja, a gyermek élete pedig folyik a megszokott, kényelmes medrében-, idővel egyre kényelmetlenebb és konfliktusokkal teli lesz. A szülők már szabadulnának a végtelenített „gyereknevelésből”, és szeretnék végre visszakapni a saját életüket, de felnőtt gyermeküknek nagyon is kényelmes ez a felelősség nélküli élet.
Aki látta az Anyám nyakán című filmet (aki nem, annak ajánlom, Sarah Jessica Parker és Matthew McConaughey főszereplésével), tudja, milyen nehéz ebből a helyzetből, mindkét fél számára sérülés nélkül, kilépni. Sokan nem találnak megoldást a kialakult helyzetre, és ez megmérgezi a mindennapokat, a korábbi szeretetteljes családi kapcsolatokat.
Gyakran említik az ún. „kapunyitási pánikot” a családi fészekben ragadás okaként. Az elbizonytalanodás a jövőtől, a félsz az önálló élettől akadálya lehet annak, hogy egy fiatal belevágjon a független életbe. Sokan a felnőtt élet küszöbén rájönnek, hogy a korábban idealizált és várt felnőtt lét valójában mennyi nehézséggel jár. A karrierépítés idején, vagy az előforduló munkahelyi és magánéleti konfliktusok esetén a család érzelmi támogatása tovább növelheti a mamahotel vonzerejét. Az szülők által nyújtott szeretetteljes biztonság és elfogadás különösen akkor lehet fontos, ha valaki egy nehéz időszakon megy keresztül (szakítás, munkahelyi problémák). Ha a fiatal úgy dönt, hogy továbbtanul, karriert épít, vagy saját vállalkozást indít, a szülői ház biztonságos menedék lehet, ahol a céljaira koncentrálhat.
Számos esetben a család, maguk a szülők visszahúzó ereje állja útját a külön költözésnek. Sok szülő már el sem tudja képzelni az életét gyerek nélkül, házaspárként, mert a társukkal való kapcsolatuk az évek során kiüresedett, és az üres fészek érzése félelemmel tölti el őket. Máskor, főleg egykék, vagy egyedülálló szülő esetében a szülő minden lehetséges módon, akár érzelmi zsarolással, manipulációval is megakadályozza gyermeke önállósodási törekvéseit. Ilyen helyzetben szakember segítségére lehet szüksége a fiatal felnőttnek, hogy szabaduljon a szülői ragaszkodás fogságából.
Sok fiatal beleragad a gyerek szerepbe, az elengedés, és az érzelmi leválás hiánya komoly pszichés problémákat okozhat. A szülőkkel élőknek általában kevesebb függetlenségük van a döntéseikben és életmódjukban. Szakemberek szerint, minél idősebb a fiatal felnőtt, minél tovább él a szülői házban, annál nehezebb mind a leválás, mind az elengedés.
Mindemellett azt is tudnunk kell, hogy szülőktől való függés, az érzelmi leválás nem távolságfüggő, és a függés sok esetben akkor is megmarad és problémát okoz, ha a családtagok több száz kilométeres távolságra élnek egymástól. Lehet valaki érzelmileg független, önazonos, magabiztos, harmonikus személyiség a mamahotel lakójaként, és lehet érzelmileg leválni képtelen, függőségben tartott, manipulált, bizonytalan különélő is.
A társadalom gyakran elítéli azokat, akik hosszabb ideig otthon élnek. Ez komoly nyomás alá helyezheti az érintetteket. Pedig lehet egy „együtt, de mégis külön” élet minden fél számára elfogadható és harmonikus is. Igaz, hogy csak ott, ahol mindenkinek megvan a megfelelő élettere, tiszteletben tartják egymás határait és intim szféráját, működik a kommunikáció, és senki önállósága nem sérül. Ilyen esetben a szülők és a gyermekek élhetnek együtt békében, egymást segítve, támogatva az egyre több kihívást tartogató világban.
Felnőttként is a szülőknél élni nem mindenki számára ideális, de mindenki számára egyéni döntés kérdése. Fontos megérteni, hogy minden ember a saját ütemében halad előre az életben.
Az igazi kérdés az, hogy mi működik az egyén számára, és milyen lépéseket tesz az álmai eléréséért.
Kompetenssé válni, felelősséget válni a saját életünkért soha nem késő.
Ha úgy érzed, hogy érintett vagy a témában, akár szülőként, akár fiatal felnőttként, és változtatni szeretnél, keress bizalommal.
Comentários